Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.03.23

Az Iszlám Állam terroristáját fogták el Magyarországon - Videó

Terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést a Terrorelhárítási Központ a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen.
A TEK felderítési adatai alapján megállapítást nyert, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez.

tek-iszlam-allam-magyarorszag.jpg

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, továbbá Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekült kérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.
A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.
A Terrorelhárítási Központ tovább folytatja felderítési tevékenységét és támogatja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárását.
(Forrás:
TEK)

A 27 éves férfit tavaly december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.
A kitoloncolás végrehajtásáért a Görögországban menekültstátusszal rendelkező férfi idegenrendészeti őrizetbe került.

A férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője lehet, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. A gyanúsítottat információk szerint a nyírbátori menekültügyi központban fogták el.

 



loading...