Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Becsehelyi iskolások írása: Erdélyben jártunk a bázakerettyei sulisokkal - Fotókkal

2013.05.21

A „Határtalanul” program keretében május 6-10. között a becsehelyi és a bázakerettyei általános iskola 7. osztályosai öt napot tölthettek Erdélyben.
A nyolcadikosoktól, akik tavaly vettek részt ezen az utazáson, már sokat hallottunk a ránk váró út szépségeiről. Még soha nem látott gyönyörű tájakon haladtunk: Királyhágó, Tordai hasadék. Ámulva sétáltunk át a Békás-szoroson, nem találtunk semmi félelmeteset a Gyilkos-tónál, ám finom kürtöskalácsot ehettünk. A Medve-tó formájában nehezen találtuk meg a medvét, de azért mi is kitaláltunk új mondákat a tó keletkezéséről. Csíksomlyóra pedig odaképzeltük azt a rengeteg embert, aki pünkösdkor majd megtölti a hegyoldalt.Utunk során sokat tanultunk a Hunyadiakról, Arany Jánosról, Petőfi Sándorról, Tamási Áronról, a 13 aradi vértanúról.

Nagyságuk előtt fejet hajtva emlékhelyeiknél koszorút helyeztünk el és elénekeltük a Himnuszt. Az erdélyi emberek kedvessége, vendégszeretete mindenütt megnyilvánult. A bélfenyéri gyermekotthonba élelmiszercsomagot vittünk, ők pedig bőségesen megvendégeltek bennünket. A fiúkkal még egy rövid focimeccset is lejátszottunk. Korondon az iskolalátogatás alkalmával kiderült, hogy az ottani gyerekeknek nem csak az iskolában, hanem otthon is helyt kell állniuk. Délutánonként ők is korongoznak, mintáznak, készítik az edényeket, vagy éppen a boltokban árulják a portékákat. Szállásadóink is mindenhol rendkívül szívélyesek, barátságosak voltak. Csernakeresztúron családok láttak vendégül bennünket, tőlük megtudtuk, hogyan kerültek a bukovinai székelyek Vajdahunyad mellé, s hogy nagyon sok rokonuk itt él Baranyában. Sokunk szülei még nem jártak Erdélyben. Szeretnénk újra elmenni velük is, és megmutatni nekik azt a sok csodát, amit ott láttunk.
Léman András, Széphegyi Dániel 7. osztályos tanulók.
Becsehelyi Általános Iskola

 


loading...