Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Becsehelyi, bázakerettyei diákok Erdély kincseinek nyomában

2014.06.03

Már tavaly májusban megtudtuk a jó hírt, hogy idén is mehetnek a becsehelyi iskola hetedikesei Erdélybe, ugyanis már harmadik alkalommal nyert az iskola a HATÁRTALANUL! pályázaton. Így mi is végigjárhattuk azt az erdélyi körutat, amelyről már oly sokat meséltek az előző osztályok.
A tanév során elkezdtünk készülődni az útra. Nagy kíváncsisággal bújtuk az internetes oldalakat, hogy minél többet megtudjunk utunk állomásairól. Jó ismétlés és felkészülés volt ez a tananyagból is, hiszen irodalmi, történelmi, földrajzi ismereteinket bővítette mindaz, amit személyesen megtapasztaltunk az öt nap során.
Május 12-én, az utazás első napján mindjárt jótettel kezdtünk, hiszen meglátogatva a bélfenyéri Kolping Gyermekotthont, tartós élelmiszereket, játékokat, mesekönyveket vittünk az ott lakó szegény sorsú, külhoni magyar gyerekeknek. A gyűjtést előzetesen idehaza segítették Becsehely, Bázakerettye, Rigyác jószívű adakozói.
A nagyszalontai Arany János Múzeum meglátogatása sem maradhatott ki a programból. Nemcsak jeles költőnk emlékei okán, hanem a múzeum igazgatójának magával ragadó személyisége miatt is érdemes ellátogatni oda.

becsehely-iskola.jpg

A második nap programjában kolozsvári városnézés szerepelt, majd a tordai sóbánya látványosságait csodálhattuk meg. Marosvásárhelyen keresztül érkeztünk újabb szálláshelyünkre, Gyergyószentmiklósra. A harmadik napot egy iskolában kezdtük: a helyi Vaskertes Általános Iskola életével és diákjaival ismerkedtünk meg. Nem maradhatott ki Korond, Farkaslaka, a Békás-szoros, a Gyilkos-tó és Csíksomlyó sem a felfedezett erdélyi kincsek közül.
A hatalmas hegyek, „fenyvesekkel vadregényes tájak” között Petőfi valószínűsíthető nyughelyét is felkerestük Fehéregyházán. Közösen elszavaltuk legismertebb versét, a Nemzeti dalt, s a himnusz hangjai mellett helyeztük el koszorúnkat emlékművénél.
Hazafelé tartva megálltunk Gyulafehérváron, hogy a székesegyházban lerójuk tiszteletünket a Hunyadiak előtt, majd este Csernakeresztúron pihentük ki a hosszú utazás fáradalmait. Utolsó napunkat Vajdahunyad várában kezdtük, majd Aradon a Szabadság-szobor előtt idéztük fel a 13 vértanú emlékét.
Az öt nap elteltével rengeteg élménnyel telt meg útinaplónk is, amelyet folyamatosan vezettünk a kirándulás alatt. Jól éreztük magunkat, ezúton is köszönjük minden támogatónknak, hogy segítették programunk megvalósulását! (Írták: a becsehelyi és bázakerettyei diákok)

 


loading...