Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A balatoni vízimentők élesztettek újra egy asszonyt

2016.07.30

Péntek este egy középkorú hölgy telefonon bejelentette, hogy a szigligeti strandon fürdőző társa eltűnt. Mint kiderült, az asszony alkoholos állapotban ment a vízbe, akire a hívást követően néhány perccel két civil talált rá kihúzták ki a Balatonból. A szolgálatukat éppen befejező, a parton tartózkodó két strandi vízimentő azonnal elkezdte az újraélesztést.

 

vizimento.jpg


Eközben az ábrahámhegyi kikötőből a sürgősségi mentőhajót és a tapolcai esetkocsit indítottuk a strandra, akik néhány perc alatt a helyszínre értek.
Az asszonynál 12 perc után tért vissza a spontán keringés és a légzés, akit a sikeres újraélesztést követően a tapolcai esetkocsi stabil állapotban szállított a közeli kórházba. A csapatmunkának köszönhetően Bajtársaink újabb életet mentettek meg. Ha a kiváló és jól képzett szakembereink nincsenek a helyszínen, sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna. Kérjük, hogy alkoholos állapotban soha ne menjenek a vízbe. A sikeres csapatmunkához gratulálunk Bajtársainknak."
A fent leírtakhoz tartozik, hogy ugyanezen a strandon egy nappal korábban a szigligeti strandon szolgáló a fenti újraélesztésben aktív szerepet vállaló vízimentőnk egy idős férfit hozott ki a vízből, aki rosszul lett és magától már nem tudott volna a partra jutni. Így ő két nap alatt két élet megmentésében működött közre. (A fotó illusztráció)

Tar Mihály, szóvivő
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

 


loading...