Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Bajonettet rejtett sétapálcájában a dühöngő férfi Nagykanizsán

2014.11.26

Egy 57 éves férfi ellen javasolt vádemelést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, aki miután beinvitált két idegent a lakásába, randalírozott a lépcsőházban és megrongálta egyik szomszédjának ajtaját.

 

bajonett.jpg

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 9-én kora este a nagykanizsai férfi a keleti városrészben sétálás közben megismerkedett két fiatalemberrel, majd alkalmi ismerőseit elhívta magához. A lakásban a három férfi italozott és futball meccset nézett a tévében, majd a tulajdonos egyszer csak fáradságára hivatkozva távozásra szólította fel vendégeit. Az 57 éves férfi kérésének nyomatékosítására először egy sétapálcába rejtett bajonettel fenyegetőzött, azt követően pedig minden előzmény nélkül kirohant lakásából és a lépcsőházban több lakó ajtaján is bedörömbölt, miközben segítségért kiáltott. A feldühödött férfinak végül sikerült bejutnia egyik lakóhoz, miután berúgta annak bejárati ajtaját. A rendőröket a házból többen is értesítették, akiket a két fiatalember a lépcsőház előtt várt meg. A dühöngő embert a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban azzal védekezett, hogy miután lekísérte a két férfit a lépcsőház elé, úgy érezte, hogy utána mennek és ettől nagyon megijedt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat H. L. nagykanizsai lakos ellen szóló vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 


loading...