Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az ország első dínóparkja nyílt meg Zala megyei Reziben

2014.05.01

Csütörtöktől fogad látogatókat Magyarország első, élethű dinoszauruszokat bemutató parkja a Zala megyei Reziben.
A 2,3 hektáros területen kialakított Dino- és Kalandparkban tucatnyi, az eredetivel azonos nagyságú dinoszauruszt láthatnak a látogatók. Az őshüllők mozgatják a végtagjaikat, a fejüket, pislognak és hangot is adnak. A látványosságot mintegy 200 millió forintos beruházással hozta létre a magyar tulajdonosok kezében lévő Rezi Park Kft. - mondta el az MTI-nek a helyszínen a társaság ügyvezetője.
Báró Ferenc hozzátette: a dinoszauruszokat Kínában gyártották, ugyanaz a cég készítette a mozgó őshüllőket, amelyik a Jurassic Park-filmek számára gyártotta az abban látott állatokat. Magyarországon ez az első ilyen park, de a környező országokban is csak néhány helyen található hasonló létesítmény, amelynek elemeit hajóval, konténerekben szállították Európába és a gyár két szakembere szerelte őket össze a helyszínen.

rezi-dinopark-1.jpg

rezi-dinopark-2.jpg

A település határában található parkban a dinoszauruszok mellett felnőtteknek is szánt kötélpálya, vizes szörfszimulátor, csónakázó medencék és mászóknak felállított sziklatorony is áll. A parkot azonban szeretnék továbbfejleszteni, a most legnagyobb, hét méter magas Brachioszaurusz mellett jövőre egy 16 méter magas és 40 méter hosszú őshüllővel is gyarapodik a látnivalók sora. MTI

 


loading...