Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az idén Letenye vezetése állíttatja fel a Mindenki Karácsonyfáját a városközpontban

2013.12.04

Minden település igyekszik, hogy épített adottságait kihasználva adventi koszorút helyezzen el központi terein. Mint Halmi Béla polgármestertől értesültünk: a kör alakú, téliesített szökőkutat a közfoglalkoztatottak már befedték fenyőágakkal és LED-es világítású városi adventi koszorú lesz látható a napokban a 2009-ben felavatott Templom-téren. A letenyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat segítségével - akik a díszeket, lámpákat és a tartozékokat vásárolták meg - hamarosan elkészülő városi adventi koszorút díjmentesen a helyi Szapáry Virágbolt díszíti fel. (Ez esetben a technikai beszerzés miatt is volt csúszás, hiszen, a 12 voltos energiatakarékos LED-lámpákhoz szükséges áramátalakító a megrendeléshez képest később érkezett meg.)

mindenki-karacsonyfaja-letenye.jpg

(A Mindenki Karácsonyfáját korábban a Letenyéért Közéleti Egyesület díszitette fel - Fotó: picasaweb)

A polgármester elmondta, hogy az idén a városvezetés állíttatja fel a Mindenki Karácsonyfáját a városközpontban és a köztéri díszek is felkerülnek a középületekre, közterületi fákra. A megvalósításban két letenyei vállalkozó a városvezetés segítségére sietett. A városi adventi koszorú a napokban készen lesz - értesült a Letenye Média.

 


loading...