Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Amit az étcsokiról tudni kell - A nagykanizsai biológus-természetgyógyász jótanácsai

2014.02.12

molnar-eszter-nagykanizsa.jpg…A csokoládé íze csaknem utánozhatatlan, hiszen kb. 300 vegyület összhatása.
A csokoládé alapanyaga a kakaóbab, a „barna arany”, amely a 12-18 méter magasra megnövő Theobroma cacao nevű fa termése. A theobroma szó jelentése "Istenek eledele", ami egyben kifejezi azt is, hogy az értékes termés az emberiség egyik legfinomabb csemegéje.
A mai Mexikó területén élt maja indiánok már i.sz. 600 körül használták a csokoládé bizonyos változatát, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak: vallási szertartásokban, illetve gyógyszerként használták láz, köhögés és terhességi depresszió ellen. Ők a pörkölt és őrölt kakaóbabhoz vizet, kukoricalisztet, vaníliát és chilit adtak.
A maják keserű kakaóitalát az aztékok vaníliával és mézzel édesítették. Náluk a csokoládé gazdasági értéke kapott hangsúlyt: a nemesek italának tartották, és fizetőeszközként használták, például az adót is kakaóbabban fizették.
A csokoládé 1700 körül vált a közember számára is elérhetővé, ekkor az ún. csokoládéházak éppoly népszerűek voltak, mint a kávéházak.
Az adatok szerint növényi hatóanyagainak köszönhetően a kakaónak számos jótékony hatása ismert: naponta 8 - 25 gramm keserű étcsokoládé (amelynek a kakaótartalma legalább 70% ) fogyasztásával, olyan antioxidánsokkal (polifenolok, flavonoidok) látjuk el a szervezetünket, melyek csökkentik a cukorbetegség kialakulásának esélyét, elősegíti a sejtek regenerálódását, és megkötik a reaktív oxigén származékokat (ROS, szabad gyököket) a szervezetben. Ennek következtében még az öregedés folyamatát is lassítják. Az étcsokoládé természetes vérnyomáscsökkentő, flavon tartalmának köszönhetően a szélütés és szívinfarktus esélyének kialakulását is csökkenti (1.). Koffein tartalmának köszönhetően frissítő hatással is bír (2.). Hangulatjavító, gyógyszere a rossz kedélyállapotnak (3.). Fogyasztása jó hatással van a bőrre, fokozza a bőr vér és vízellátottságát (4.).
A védő hatás még inkább kibontakozik, ha a keserű csoki rendszeres majszolásával egyidejűleg csökkentjük más édességek fogyasztását.

etcsoki.jpg

Egészségmegőrző tippek:
Emeljük napi vízfogyasztásunkat, (érjük el a napi 2-3 litert) kezdjük a napot éhgyomri 2-3 dl folyadékbevitellel!
Fogyasszunk hetente több alkalommal mákot, illetve hidegen sajtolt mákolajat, hogy csontjaink minél erősebbek legyenek!
A méz élő táplálék, használjuk gyógyító erejét, fogyasszunk hetente többször 2-3 evőkanál mézet gyógyteába vagy mákkal, dióval keverve!
Ha csokoládé, akkor étcsokoládé. Napi 8-25 g (min.70%-os) étcsokoládé fogyasztásával fontos antioxidánsokhoz juthatunk, erősítve szervezetünk védekezőképességét!
Molnár Eszter Barbara, biológus-természetgyógyász,
Természetgyógyász - Nagykanizsa.hu

1. Al-Safi SA, Ayoub NM, Al-Doghim I, Aboul-Enein FH.(2011) Dark chocolate and blood pressure: a novel study from Jordan.Source Walden University, School of Nursing, Minneapolis, MN 55401, USA. Curr Drug Deliv.;8(6):595-9.
2. The cocoa manual. Cacao de Zaan, 1997) Chocolate and health. A scientific overview for the health professional. Chocolate Manufacturers Association of the USA
3. Räikkönen K, Pesonen AK, Järvenpää AL, Strandberg TE. (2004 ) Sweet babies: chocolate consumption during pregnancy and infant temperament at six months. Early Hum Dev. 76(2):139-45.Source
4. http://www.thehersheycompany.com/nutrition-and-wellness/chocolate-101/chocolate-myths.aspx

 


loading...