Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Alkotótábor festőművészekkel Becsehelyen + Fotók

2013.11.01

Becsehely Község Önkormányzata október végén öt napos kortárs festőművészeti alkotótábort rendezett a faluházban. Az amatőr alkotókat Ludvigné Tihanyi Klára és Ludvig Zoltán nemzetközileg elismert festőművészek ismertették meg a festészet fortélyaival.
Tóth Anita projektmenedzsertől megtudtuk, hogy a tábort a TÁMOP-3.2.3.B pályázati  forrás bevonásával sikerült megvalósítani.
Az alkotótáborba helyiek jelentkezhettek, akik szép számban jöttek el a programra, átlagosan harmincan vettek részt a napi foglalkozásokon - hallottuk a projektmenedzsertől.

Ludvig Zoltán - a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban 1999-óta művésztelepeket szervező alkotó - a Letenye Médiának elmondta: nagyon fogékonyak a "művésztáborozók" a festészet iránt.
 - A kölcsönös bemutatkozást követően Munkácsytól a kortárs művészetig bezárólag ismertettük a táborozókkal a festészet fejlődését, annak különféle irányzatait - mondta az elismert művész.
Általában akvarell-grafit technikával dolgoztunk, a fiatalokat és az "idősebbeket" próbáltuk kicsit a kortárs stílus felé terelni. Az elkészült képeket elemeztük és jó tanácsokkal láttuk el az alkotótábor tagjait. Beszélgettünk az egyre jobban elharapózó giccsről, ezzel is egy kicsit az esztétikai nevelés mezsgyéje felé tereltük a diskurzust.
 

- Szerencsére olyan ügyes kezű becsehelyiekkel is találkoztunk, akik ha intenzívebben foglalkoznak a művészet ezen formájával, akár komolyabb művek alkotásában is örömüket lelhetik - nyilatkozta honlapunknak Ludvig Zoltán festőművész.

 


loading...