Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


A Városi Óvoda írása a 2012 novemberi Márton Napi Lámpás Járásról + fotók

2012.11.12

  Már második alkalommal rendeztük meg hagyományteremtő programunkat. A Pinokkió csoportba járó gyermekek szüleivel készítettük el a lámpásainkat.

 

 
Sok  résztvevőre számítottunk a tavalyi év meglepő sikere után. Rendezvényünk a sötét beálltával, a
Bajcsy utcai óvodában a Pinokkió csoport műsorával indult.
 
 
A gyerekekkel a hagyományhoz kötődő „ludas” dalokat, rigmusokat, mondókákat mutattunk be. A műsor végeztével rendőri biztosítás mellett indult a hosszú menet a Platánfa alá. Csodálatos látványt nyújtott a véget nem érő, kígyózó lámpafények sora.
 
 
Hangos muzsikaszó fogadott bennünket a Városi Könyvtár előtt, ahol aztán Végh Lászlóné, Maja néni vezetésével együtt táncolhatott szülő, nagyszülő, gyerek és a meghívott vendégek. Pillanatok alatt elfogyott a nagy mennyiségben főzött tea, de a zsíros-kenyeres tálcákat is folyamatosan pótolni kellett, hisz mindenkinek nagyon ízlett. A forralt bort is szívesen kortyolgatták a felnőttek.
 

 

Programunk sikeréért köszönetet mondunk elsősorban a szülőknek, támogatóinknak, segítőinknek: RNÖ, CBA, Iskolaszövetség, Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak.
A Pinokkió csoport és a Városi Óvoda dolgozói!

 

 


loading...