Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A TEK fogott el egy korrupt rendőrt

2014.07.04

Hivatali vesztegetés miatt folyik nyomozás egy váci rendőr ellen, aki előzetes letartóztatásban lévők családjától kért és kapott pénzt. A férfit kedden ügyészségi megbízásra a váci rendőrkapitányság közelében, pénzátvétel közben fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

tek.jpg

Nagy Andrea elmondta, hogy a helyi kapitányságon dolgozó rendőr pénzért cserébe az előzetesben lévők szabadulásának „elintézését” ígérte az érintett családoknak. A szóvivő nem tért ki arra, hogy honnan és hogyan szereztek tudomást a férfi üzelmeiről, és a kenőpénzként kapott összegekről sem mondott részleteket.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy pontosan miként fogták el a gyanúsítottat, azt mondta: azokban az esetekben, amikor feltételezhetően fegyver van a gyanúba fogott személynél, a TEK segítségét kérik az elfogáshoz, és így volt ez most is. A szolgálati fegyverrel rendelkező váci rendőrt a munkahelye közelében érték tetten – fűzte hozzá.
A középkorú férfit folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított már nem rendőr, a történtek miatt ugyanis lemondott szolgálati viszonyáról. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken dönt arról, hogy kezdeményezik-e a férfi előzetes letartóztatását – tájékoztatott Nagy Andrea. MTI (Fotó: illusztráció)

 


loading...