Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A reptéri parkolás nem luxus!

2015.11.30

Külföldre utazni mindannyian szeretünk, de az utazás szervezése mindig feladatokat ró ránk. A reptéri parkolás a korábbi években igen drága mulatságnak számított, de szerencsére ma már olyan lehetőség, amit érdemes igénybe vennünk. Ha kalkulálunk a taxi költségével, illetve a tömegközlekedés kényelmetlenségeivel, a reptéri parkolás ésszerű döntésnek bizonyulhat.

 

Mivel a reptéri parkolás árai kedvezőek, így egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. Az árak mérséklése és alacsonyan tartása teljesen logikus és elvárható lépés, hiszen ennek köszönhetően többen veszik igénybe a reptér parkolóit, ilyen módon pedig tehermentesülnek a reptér földrajzi közelségében található egyéb parkolók.

 

A bud.hu információi szerint egyre többen veszik igénybe a reptér parkolóit, ami részben a kiváló szolgáltatásoknak is betudható. A reptéri parkolás szerencsére már nem tekinthető luxus szolgáltatásnak, így az átlagos utazóknak sem kell lemondaniuk a saját gépkocsival érkezés kényelméről.

 

Érdemes tudni, hogy a terminál előtti érkezési és indulási szinteken is van lehetőség megállásra, illetve rövid ideig tartó parkolásra. A helyek többségén az 5 percnél rövidebb ideig tartó megállásokat nem kell megfizetni; ennek köszönhetően díjmentesen történhet a parkolás arra az időre, míg a csomagokat ki- vagy bepakolják. Öt perc sok mindenre elegendő, még a búcsúzkodás vagy a köszöntés is kényelmesen belefér.

 

repteri-parkolas.jpg

 

Ezen felül rendelkezésre áll a terminál parkoló, amely már hosszabb idejű parkolást is lehetővé tesz. Ideális választás lehet hosszú hétvégéken vagy olyan utazások esetén, amelyek egy-két napot vesznek igénybe. Biztonsági kamerával, rendszám-felismeréssel és extra biztosítással védett területről van szó, így a gépkocsit teljes biztonságban tudhatjuk, nem kell aggódnunk miatta. Az itteni parkoló rendelkezik XXL helyekkel is, amely a kisbuszok fogadására alkalmas. Ráadásul tudni kell, hogy a kisbuszokkal érkezőknek sem kell extra díjakra számítaniuk; ugyanolyan feltételek mellett vehetik igénybe a parkolót, mint mindenki más.

 

Természetesen előfordulhat, hogy hosszabb időre van szükségünk a megfelelő reptéri parkolásra. A Budapest Airport szolgáltatásában szerepel a Holiday Plus és a Holiday Parkoló. Mindkét parkoló rendelkezik kamerás megfigyeléssel, rendszám-felismerő rendszerrel és biztosított szolgáltatással. Ezek a parkolók bátran igénybe vehetőek hosszabb külföldi tartózkodás esetén is; ha például nyaralni vagy telelni készülünk, esetleg más jellegű hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodást tervezünk, érdemes ezeket választani. Az árak megfizethetőek, így nem kell attól tartanunk, hogy a gépkocsink elhelyezése lesz az utazásunk legnagyobb tétele.

 

A Budapest Airport prémium parkolási szolgáltatása az úgynevezett Business Parking. Noha ez a parkoló nem a terminál közvetlen közelében helyezkedik el, a reptér ingyenes kisbuszos transzfert biztosít minden egyes utas számára. Ilyen módon egyszerűen, kényelmesen és járulékos költségek nélkül juthatunk el a beszállási zónába. A Business Parking nem csak biztonsági kamerás megfigyeléssel, rendszám-felismerő rendszerrel és biztosított szolgáltatással rendelkezik, hanem élőerős védelemmel is, amely kiemelt biztonságot jelent a gépkocsik számára.

 

Ha repülni készülünk, vegyük számba a reptéri parkolás lehetőségét! A Budapest Airport üzletpolitikájának köszönhetően a parkolási díjak jelentősen csökkentek, ilyen módon elérhető áron igényelhetjük ezeket a szolgáltatásokat.

 


loading...