Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A naspolya Paálinka lett a nyerő Becsehelyen

2014.03.04

Március 1-én (szombaton) pálinkaversenyt rendeztek Becsehelyen, amely egyike azon zalai településeknek, ahol a törvényi feloldás után elsőként főztek pálinkát hivatalosan is. A faluházban tartott program során Németh Géza polgármester elmondta, hogy a 2010 óta eltelt időszak alatt egyre ízletesebb pálinkák kerültek ki a szorgos kezek alól. Ahogy idővel a borkészítés is minőségibb lett, úgy lettek egyre jobbak a becsehelyi pálinkák is. Sőt, értéke lett a gyümölcsnek, a gazdák a szabad területekre gyümölcsfákat ültetnek - mondta a faluvezető.
A beérkezett 98 mintát - nem csak becsehelyieket fogadtak, sőt több letenyei is beküldte pálinkáját a versenyre - neves zsűri bírálta el. Az Agárdi pálinkafőző részéről jelen volt Vértes Tibor, Szabó László, Kaiser Gábor, de itt volt a keszthelyi Komoróczi Lajos, a nagykanizsai Gazdag Attila és a Lentiből érkezett Völgyi Zoltán is. A zsűri becsehelyi tagjai Hajdu Szilárd (a helyi szabad pálinkafőzés ötletgazdája) és ifj. Paál Gyula voltak. (Az ő pálinkáik saját zsűrijükhöz nem kerülhettek.)
A zsűri részéről elhangzott, hogy a közel 100 minta között akadt szederből, törkölyből, málnából, bozdából, cseresznyéből, cigánymeggyből, tüskés körtéből, birsből, bodzából, kökényből, feketeribizliből, naspolyából készült pálinka is.

 

 

 (Balról a harmadik ifj. Paál Gyula, a Paálinka "feltalálója")
 

 

Ezek közül 13 lett aranyérmes, 25 kapott ezüst minősítést és 26 pálinka bronz minősítést érdemelt ki.
Vértes Tibor a zsűri elnöke, a nemzetközi hírű Agárdi pálinkafőző tulajdonosa külön kiemelte, hogy az egyre jobban elkészített párlatoknak köszönhetően szinte hasonlóvá vált a minősítések aránya mint a borversenyek esetében. A pálinkamustra során nem maradt el a minták elemzése sem, melyekről véleményeket mondta el az agárdi szakemberek és számtalan jótanáccsal lettek gazdagabbak a pálinkafőzés kedvelői.
A program során megnevezésre kerültek a legjobb pálinkák is. A verseny legízletesebb "vidéki" pálinkájának ifj. Tóth István szőlő-muskotályályosát választotta a neves zsűri. 2014 legjobb becsehelyi pálinkája ifj. Paál Gyula naspolya párlata lett, aki azzal az ügyes, - marketing szempontból is jeles - ötlettel rukkolt elő, hogy pálinkáit családi nevéből adódóan Paálinka néven címkéztette fel.

 



loading...