Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


A molnári vízműtelep csoportvezetőjét vádolják az életveszélyes mérgezés miatt

2014.07.29

Fertőtlenítőt ivott, életveszélyes sérülései keletkeztek egy tótszentmártoni vízműves dolgozónak...
Biztonsági szabályt szegett a csoportvezető, beosztottja vegyszerrel feltöltött ivóvizes palackból ivott.
A molnári vízműtelep csoportvezetője és munkatársai 2014. március 4-én a vízmű becsehelyi telepére mentek, hogy kijavítsanak egy csőtörést, és kitisztítsák a víztározó tartályokat.

fertotlenitoszert-ivott-nagykanizsa-vizmu.jpg

A csoportvezető délelőtt beosztottjaitól egy műanyag üveget kért. Ekkor egyikük odaadta az akkor távollevő sértett ásványvizes palackját, amelyet a sértett előzetesen megjelölt, úgy hogy fekete filctollal ráírta a palackra, „enyém”. Ezt a feliratot valamelyik munkatársa más színű tollal kiegészítette azzal is, hogy „+ét is húzd meg!”
A csoportvezető az ásványvizes üvegből a vizet kiöntötte, majd kb. háromnegyed részig Huwa-San pr50 vízfertőtlenítő folyadékkal - amit a medencék vizének tisztításához használnak - feltöltötte. A vegyszerrel feltöltött ásványvizes palackot az ajtó elé, az átemelőtelep lépcsőjére tette, amíg be kellett mennie az átemelőtelep épületébe. A sértett ezen idő alatt haladt el a lépcső előtt, észrevette az ásványvizes üvegét, amit az általa korábban ráírt „enyém” feliratról ismert meg, és abban a hiszemben, hogy abban még mindig ivóvíz van, beleivott. A megivott maró hatású vegyszer miatt nyelőcsövének és gyomrának súlyos, életveszélyes mérgezéses sérülését szenvedte el. A vádlott azzal, hogy a vegyi anyagot élelmiszeres üvegbe töltötte, megszegte a kémiai biztonsági szabályokat, az eredetileg élelmiszerekhez gyártott, illetve használt csomagolóeszköz veszélyes anyag vagy veszélyes keverék tárolására nem használható.
A cselekmény miatt a Nagykanizsai Járási ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt - tudatta kedden a Letenye Médiával Dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

 


loading...