Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

20 milliós bírságot szabott ki a NAV a régióban - A vendéglátósok fokozott ellenőrzésre számíthatnak

2014.05.29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi ellenőrzés-sorozatán a vizsgálatok 28 százalékánál tártak fel szabálytalanságot a Nyugat-Dunántúlon, a mulasztási bírság összege várhatóan megközelíti a 20 millió forintot - közölte a NAV regionális igazgatóságának sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

nav-ellenorzes.jpg

 A NAV munkatársai a régió három megyéjében 391 vizsgálatot végeztek, ellenőrizték a foglalkoztatás szabályszerűségét, a nyugtaadást, valamint a forgalmazott áruk eredetét. Vizsgálták az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségek teljesítését, de szükség esetén segítséget is nyújtottak az adózóknak - tájékoztatott Kovács Mária.

A revizorok kiemelt figyelmet fordítottak a vendéglátók, ruhatisztítók, dísznövény- és virágkereskedők, gumikereskedések és az ehhez kapcsolódó szervízhálózatok, taxisok vizsgálatára, de ellenőriztek szépségszalonokat és interneten kereskedőket is.
Több esetben találkoztak adószám nélkül működő vállalkozásokkal, egy soproni kozmetikusnál például az derült ki, hogy papíron már másfél éve szüneteltette tevékenységét, ennek ellenére továbbra is folyamatosan dolgozott. Egy győri fodrászra a nyugtaadás elmulasztása miatt szabtak ki bírságot, emellett a kata (kisadózó vállalkozások tételes adójának) kedvezményt is elveszítette. A taxisok, tartva az ellenőrzésektől, napközben általában még adtak nyugtát, éjszaka és a hétvégéken viszont már nem - ismertette a sajtószóvivő.
A tapasztalatok szerint az este és hétvégén is nyitva tartó üzleteknél, vendéglátóhelyeknél továbbra is fokozottabb ellenőrzésre van szükség, mert esetükben a mulasztások aránya jóval magasabb, mint a normál munkaidőben működőknél - közölték.

 


loading...