Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


100 ezer forintos vásárlási utalványokat kaptak a zalai árvízkárosultak

2014.10.16

Egyenként százezer forintos vásárlási utalványt adott át szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet a szeptemberi áradások és belvízhelyzet miatt nehéz helyzetbe került 22 zalai árvízkárosult családnak, hogy ingóságaikat pótolhassák.
Az Ökumenikus Segélyszervezet által több mint egy évtizede bevezetett támogatási rendszer keretében építőanyagra és ingóságok előre meghatározott körére (például bútorra és háztartási gépekre) beváltható utalványokat kaptak szerdán a Zala megyei Rédics, Murarátka és Murakeresztúr települések árvízkárosultjai.

 

arviz-muraratka-2.jpg


Az árvíz miatt nehéz helyzetbe került családok az utalványokat a jótékonysági szervezettel szerződésben álló, környékbeli üzletben tudják felhasználni november 30-áig. Most az a 22 család részesült támogatásban, amelynek otthona lakóterét nagymértékben károsította a néhány héttel ezelőtti katasztrófa.
A 2,2 millió forint értékű adományt abból a humanitárius alapból finanszírozza a szervezet, amelyet a Vodafone Magyarország hozott létre 2011-ben azzal a céllal, hogy katasztrófahelyzetekben a szervezet azonnali, gyors segítséget tudjon nyújtani, és támogassa a helyreállítási munkálatokat is.
Az áradások után közvetlenül az Ökumenikus Segélyszervezet 80 zalai család számára adott át fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint a takarításhoz szükséges eszközöket tartalmazó egységcsomagokat Rédics, Letenye, Murakeresztúr és Csákánydoroszló településeken több mint 800 ezer forint értékben. MTI

 


loading...